escapist
Most jó lenne kilépni ebből az egész őrületből, a koszos forróságból, a pániktelt hajszából, a sok ideges ember közül, a felfordulásból. Néha intolerancia, néha oltogatás, máskor olyan beszólások, amiket nem tudok hova tenni. Megint máskor béke, nyugalom, sikerek, kedves gesztusok, apró dicséretek. Most kicsit sok az emberekből, mindez abszolút szeretettel és békével, egyszerűen csak pihenni vágyom. Leülni egy tópartra horgászni, ékszerformába varázsolni a kristályokat, számolatlanul főzőcskézni, nap mint nap lángoló izmokig edzeni. Három nap hétvége lesz most, két és fél vizsgára és egy demóra, emellett ügyintézés, találkozó, utazás. Ó, de jó lenne kinyitni azt a kalitkát, egy-két hétre kiülni egy rétre vagy víz mellé, és csak feltöltődni és feltölteni magamat. Jövőre más lesz, ha találunk lakást. Talán engem is magával sodor az a finom legyintés az őrlő dolgokra, és jön helyette egy kicsit lazább időszak. De addig még nyár... nyár, nyár, de várlak, valamivel több mint két hónap, és végre pihenhetünk. Mondhatni megérdemelten. :D
Scottie
szállni
Ma megejtettem egy különös találkozót. Tartottam tőle, hogy van-e értelme egyáltalán bolygatni egy elúszott barátságot. De fűtött a kíváncsiság, hogy mennyire sikerült lezárnom a helyzetet, mire vagyok képes. Messze jobb volt a beszélgetés, mint amire számítottam. Valahogy olyan volt, mintha egy biztonságos kis burok venne körül, ahol semmi bajom nem lehet - hogy semmi nem árthat többet. Azt mondta, hiányzom és szeret, de elég távol akar tartani, hogy többé akkor se okozhasson fájdalmat, ha elborul az agya. Fura az, hogy egyszerűen TUDOM, hogy már ha akarná, sem menne neki, hogy bántson. Mintha más lettem volna ma, nem a naiv, nem az akaratos, nem az elveszett, hanem olyasvalaki, aki felnőtt a helyzethez. De komolyan jó volt így vele. Most maradok távol,
távol... ó, de úgy szeretnék repülni, az erkélyen mintha láncokat téptek volna le rólam, hogy nem egy csempézett épületbe vagyok bezárva bűzbe fojtva, hanem az éjjel és a fák körülöttem... őrültnek tűnhettem, ahogy túláradóan bámultam az eget.
Most nemigen vagyok magamnál... az elb*szott méregtelenítő izének hála az alig evéstől kb. félkómásan értem haza, Zoli először nekiállt fél 11-kor vacsit főzni, és csak aztán tolt le... :$
Úgy szeretnék most szeretgetni. Shit, egyedül ébren a csendesre lepecsételt koliszobában... ki innen, futni a szélben, ölelni, nevetni... és sohasem jönni vissza ebbe a képzésbe.
Scottie
skizo napok
Tegnap idáig jutottam, mielőtt benyomtam az egészet piszkozatnak:
"Szóval hogy egyetlenegy szikra még, és robbanok.
Egyetlenegy k**va "hogy vagy?" sem az elmúlt egy hónapban a barátaim nagyobb részétől. Alapjáraton ááááááá, amúgy meg nem hiszem el, hogy nem nézek ki kib***ottul rosszul, mert TUDOM, hogy tökéletesen másképp viselkedem, mint ahogyan normálisan szoktam. Pölö nem szoktam (a múlt csütörtök kivételével) kerülni az embereket. Nem szoktam pityeregni előadáson. Nem szoktam ingerült cinikus faszként reagálni minden második megjegyzésre. Nem fontolgatom azt, hogy aki egy kicsit is őszintétlen, azt brutál módon elküldöm a jó édes anyjába. Nem fordul meg a fejemben az, hogy "futsz utánam? Sorry, anno én is futottam, legalább megtudod, milyen". Nem Zolival hisztizek minden hülyeségen, aki a legnagyobb fény most az életemben, mert ő az, aki minden gyenge és erősnek mutatott pillanatomban a kezem fogja, vacsorával vár, amikor egész nap alig eszem, felhív, mikor tudja, hogy egyedül vagyok és sosem vesz magára semmit, semmit, ami a világért sem ellene irányult volna, mert imádom."
Már más a hangulatom. Most minden rendben van, szép lassan helyére került az összes szál. Sok furaságon gondolkozom, egyelőre a pár leírt pontot igyekszem tartani, hogy a még itt lévő kimerültség elszálljon. Relax van, relax van, holnap kezdjük a közös szépülést mellé a leányzókkal. Ma pihi, alighanem. Holnap fura dolgok tömkelege. Je.
Scottie
agyrém
Őrült egy álmom volt, muszáj ezt leírnom valahol...
Először is, 11:11-kor ébredtem a húgom ágyában. "Áááá, kedd van, megint ellógtam egy keddet, nem lesz meg az aláírásom tesiből és kémiából és a bigafakt, és a földrajz... van nekem földrajzom?! Milyen órákra járok én?!" Villámgyorsan összecuccoltam, hogy felutazzam Pestre, de ahogy kiléptem a házból, a volt ovim előtt találtam magam, ahol az évfolyamtársaink valami közösségépítő piálásos összejövetel után lazultak a napon. El akartam menekülni, anyáék ott termettek értem, én meg igyekeztem elbújni, hogy ne lássák a többiek, hogy a képzésről (?!) szököm, mert szarul érzem itt magam. Közben valamiért folyamatosan azon járt az agyam, hogy meglesz-e így a félévem, bár az ofőm úgyis mindig pofátlanul kivételezett velem, hátha pótolhatok más osztálynál.
Váltott a kép, az utcánk közepén találtam magam, a családom kísért a buszhoz szép békésen, mert úgyis elérjük. 16:10-kor indult volna, pont ekkor néztem az órára, te jó ég, indul a busz, még messze van a megálló, el fogok késni, hogy érek fel PESTRE... gyors búcsú, elkezdtem futni... percekig rohantam, de mintha hátrafelé ment volna alattam a talaj, egyszerűen nem jutottam semmire... 16:18-kor néztem újra az órámra, ötven méterrel sem voltam előrébb, mint az imént... lekéstem. Várjunk csak, két perc múlva indul a vonat! Igaz, van vagy fél kilométerre innét, de nincs más esély. Elindultam az állomás felé, közben összetalálkoztam az egyik kedves idős nénivel az utcából, aki vidáman kiáltozott utánam, hogy milyen régen látta Zolit, meg hogy micsoda egy rendes fiú. "Tudom, de sietnem kell, késésben vagyok!"-kiabáltam, és rohantam volna... de egyszerűen nem bírtam lépni, mintha sárban indultam volna el, képtelen voltam gyorsan emelni a lábaimat, húzott valami vissza, centiket haladtam irdatlan erőfeszítéssel. Borzasztóan nyomasztott, tudtam, hogy semmi remény időben odaérnem. Aztán egyszer csak az egyik ismerősöm kilépett a tőlem oldalt lévő házból, és elkezdett rám vigyorogni. "Nem érek rá beszélgetni, ODA kell érnem!"-mutogattam kétségbeesetten, erre ő vigyorgott tovább, aztán elkapott, és elkezdett futni. És én is! Vagyis... repültem? Összemosódott az utca, pillanatok múlva egy lépcsősor tetején álltunk. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, rátettem az ujjam a korlátra, és lesiklottam a levegőben - és döbbenten vettem észre, hogy pontosan ott vagyok, ahova el akartam jutni. A volt gimim ebédlőjében, "van tollad?", faggatott valaki. Aztán felébredtem.
Tanulság? Anyám, azt hiszem, jóval kevesebbet időt kellene az egyetemen töltenem, és többet emberek közt... :D És soha többet nem eszem lefekvés előtt ennyi sütit.
Scottie
until the last drop falls
Nos hát.
Először is, kiscicus, nyugodj békében. :(
Másodszor: ajj, de jó volt pénteken végre Judittal találkozni! :) Vannak olyan kapcsolatok, amelyek egyszerűen és minden komplikációtól mentesen érnek sokat. Hál' Istennek. :) Mit ne mondjak, jól elpletykáztuk az időt... :P
A szombati találkozó érdekes volt. Kezdve onnan, hogy voltak, akik közt végig egyetlen szó, sem tekintetváltás nem jött létre. Hm. Folytatva a hirtelen közbevágásokig, tématerelésekig, ó, nem volt ugyanaz, mint ami pár hónapja még például. Az én szemem nyílt csak fel azóta, és eddig is ilyen volt, vagy valóban változtunk? Ki tudja. De különös volt, mégis jól éreztem magam.
Ma extrém mennyiségű macskázás következett... jajj, szegény Bundi, mióta meghalt a hűséges-ölbemászós-ablakbaugrós tesókája, akivel folyton együtt bújtak, annyira kérezkedik hozzánk... :( Úgy elkényeztettük két nap alatt, mint a sicc. És ez még csak a kezdet. Úgyse szeretem a parízert... :P
Lássuk, lássuk, mi lesz mostanság... holnap hosszú nap. Most már tényleg el kell kapnom a futópadot valahogy, nem igaz, hogy MINDIG foglalt! Kedd... sztrapacskakészítés, EKG <3, Zoli ajándékát aznap talán meg tudom venni. Szerda úú, de hosszú, de sebaj, este megyek megint Dalmához. :) Imádom azt a kolit... Csütörtök hosszú, este filmezünk? Vagy nem? Vagy mivan? De futnom KELL. Pénteken ó je, szabadnap, kondi, kórtan, készülődés... este KARNEVÁÁÁL! :) (Persze amennyiben kapok jegyet holnap...) Szombaton ismét macskaelkényeztetés. Hú, pörgős hétnek ígérkezik, éljen, éljen, úgy hiányoztak ezek. :)
El ne felejtsek tombolajegyet venni. Gólyabálon is nyertem egy könyvet, bár bevallom, a világító jégkockákra pályáztam... :D
A továbbiakat majd meglátjuk... azt hiszem, az a legbölcsebb dolog, ha egy-két kérdésben most egyszerűen csak várok. Waiting for... úú, mindig az a szám ugrik be: ájnóju rililávmi *tiptürip* lehet, hogy ezt már tényleg nem a nem létező alváshiány teszi, hanem az évek... vagy a konstans fennálló lököttség, de mit tegyek, madarat tolláról, és se én nem vagyok százas, se a körülöttem levők. A múltkor beszélgettem a sárkányaimról Dorkával, ilyesmi csekélységek... hej, hej, esküszöm, nem téptem, de Zolinak fogok varrni még egy plüssnyulat a névnapjára. Párosan szép az élet. ^^
Scottie
életkép
"Megfogtok Döögölni Kétéven Belülti Sszardarabok!" - üvölti valaki boldogan a folyosón. Igen, ma van a félév nyitópartija.
Scottie
megjegyzés
Furcsa, hogy mekkora hatással van rám az, hogy milyen emberek vesznek körül. Anno nem ilyen voltam. Irányítható, eltaposható, gyenge, mások elismerésétől függő. És olyasfajta, aki tökéletesen alkalmas arra, hogy lelkileg zsarolják, akit a perfekcionizmusa a végletekig hajszolt, aki iszonyatosan ragaszkodott mindenkihez, akkor is, ha nem volt értelme. Annyira sokkoló visszaolvasni a régi naplókat. Nemrég belenéztem még kettőbe. Borzasztó. Úgy azt hittem, hogy rendben vagyok. És annyira látom most, hogy nem, akkor sehol sem voltam. Boldog voltam, igen, de egy egészen gyenge emberként.
Most? Témától függetlenül amúgy végre összeállt a szobánk. És ma kitakarítottam a rohadó hűtőt, de ezt is csak zárójelben. Ami ennél is fontosabb, azok a barátok. Jóban lettem néhány igazán egyenes emberrel. Ami fura. És nagyon-nagyon jó. Mostanra érett meg, azt hiszem, valami, amit eddig borzasztóan hiányoltam magamból. Tudom, hogy ki az, akire szükségem van, és kik azok, akikre nem. Eddig kapaszkodtam mindenkibe, mert óó, nehogy később rossz legyen, de igazából most más. Nem kell, hogy a lelkemre vegyek olyanokat, akik bántottak. Ez az én döntésem, és így, hogy mostanság azokkal vagyok sokat, akiket tényleg szeretek, sokkal jobban érzem magam. És egyenes és tiszta embereket látok most, és én is őszintébb ember lettem tőlük. Ma chateltem egy ismerősömmel, aki sokszor megbántott már. "Meg akarok változni!" Jó, változz. Sokszor mondtad már. Én momentán nem tudok veled mit csinálni. Öt éve mertem volna ilyet akár csak gondolatban is bevallani magamnak? Á.
Nyugis lesz a hét. Két nap suli, aztán konferencia, egyik este filmezés, közben apró elintézendők sora. A megfogadott edzésmennyiségről nem fogok lemondani, és kész. :D Mobiltokvarrás, takarítás, óó, a hastáncot is gyakorolni kellene, és Szilvi végre hazajött. :)
Scottie
